Néha azok a dolgok, amelyekre már nincs szükségünk, valaki más kincsévé válhatnak. A nagylelkűség jegyében egy bezárt óvoda úgy döntött, hogy ajándékba adja bútorait, játékait, kis székeit és asztalait, így a bezárás pillanata örömmé változott.
Kincsek: játékok, könyvek és apró asztalok, tökéletes párosítás 🧸
A varázslat így történt: szervezetünk azonosított egy rászoruló óvodát, akik nyitott szívvel elfogadták a felajánlást és a kincsek új otthonra találtak. Egyszerűen leírhatatlan, milyen örömet okoznak ezek a tárgyak az új óvodában élő gyerekeknek. Ezt a levelet kaptuk a fogadó intézménytől:
"Nagy örömmel fogadtuk a felajánlást, és még nagyobb örömmel szeretném tájékoztatni arról, hogy a sok szép bútor, játék, polcok, trambulin, kiskonya, bábszínház elnyerték új helyüket.
Mint a Bischitz Johanna Humán Szolgáltató Központ igazgatója fogadja szívből jövő köszönetemet a kollégák, és a gondozásunkra bízott gyermekek nevében.
Üdvözlettel:
Farkas Tünde igazgató asszony megbízásából
Szopkó-Tóth Andrea, vezetői asszisztens"